Történt egyszer, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok befejeztével egyidőben egy nagy presztizsű versenyben induló magyar feltaláló, Zagyvai András logikai fajátéka nyert Washingtonban. Már az eredményhirdetés előtt megvették a játékát. Két prototípus létezett belőle, s ebből egy a zsűri egy tagjához, míg a másik az International Puzzle Party (IPP) megalapítójának, Jerry Slocum-nak a múzeumába került.

"A Smartegg alapvetően egy ügyességi labirintusjáték. Rendhagyó módon azonban egy – a bonyolultabb, többrétegű változatoknál – dinamikus, vagyis mozgó labirintusról beszélünk. Az alapfelállás szerint adott egy pálca, két végén egy-egy gömb, s ezt a pálcát kell végigvezetni a tojás rétegeibe vágott utakon. Az egyszerűbb változatok esetében a tojásnak csupán egy részből álló teste létezik, s abban kell a pálcát a kezdőnyílásból a kilépőpontig eljuttatni. A többrétegű változatokban az egyébként egymáshoz képest is mozgó belső rétegek további utakat tartalmaznak, s ez nehezíti a feladatot."

A bejegyzés trackback címe:

https://rubik-kocka.blog.hu/api/trackback/id/tr864781887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.